Fourth

Harry

Az engem körbeölelő jótékony csend burka úgy robbant szét, mint a földre ejtett üvegváza. Letaglózva konstatáltam a két egymásba olvadó félmeztelen testet, aztán a tekintetem megállapodott a lehetetlenül tengerkék íriszekben. Louis szemei még vágytól ködösen csillogtak, ezt még a félhomályban is láttam. Ők sem próbálták palástolni a döbbent zavarodottságukat, ahogy én sem. Ugyanabban a testhelyzetben maradtak, én pedig gondolkodóba estem, hogy vajon azért, mert még nem tudtak kizökkenni, vagy a meglepettségtől-e. A szobára szálló törékeny feszültség annyira impozáns volt, hogy szinte vártam, hogy ők ketten szilánkokra hasadjanak, de semmi sem történt - ellentétben velem, de minden összekapart energiámmal azon voltam, hogy ezt ne mutassam ki. Az mentálisan és fizikailag sínylődő érzés, a gyomrom, és a testem minden pontját bekebelezte. A fejem fájdalmasan lüktetett, a szívemre nyirkos kétkedést nehezült. Ahogy őket néztem, a nyugvó lelkem parazsa megtelt izzó féltékenységgel. Könnyű féltékenynek lenni valamire, amiben nem lehet részünk. 
Ajkaim hűvös mosolyba lendültek, a tekintetem Louis türkiz szemeibe fúrtam, miközben megvetést és undort tükrözött az arcom.
- Bizonyára most egy zavaró tényező vagyok, de nem szeretném, ha kellemetlenül éreznétek magatokat. Folytassátok csak, majd később visszajövök - megfordultam, majd példátlan vehemenciával csaptam be az ajtót, de még így is tisztán, és kétségbeesetten hallottam a nevem Louistól.

A kép élesen, bántóan tolakodott be először részletekben, majd egyre zavaróbban, míg végül arcon csapott a felismerés. Ingergazdag élmények közepette a telefonom vészjóslóan csörgött, halkan rezegve. Rojtos idegekkel szüntelenül arra gondoltam, hogy valójában miért éreztem mérhetetlen dühöt. A vibráló kijelzőn felbukkanó arc egy pillanatnyi gondolkodási időre teljesen megfagyasztott, de nem szerettem volna apámmal konfliktus-veszély helyzetbe kerülni, ezért nem vettem fel a telefont, inkább tovább szeltem a zavaros lépteimet földbe gyökerezett lábakkal. Amint a kollégiumokért felelős rettentően undok ügyintézőhöz értem, minden, amivel megajándékozott, egy szemöldökráncolás, és egy sokat sejtető, fagyos mosoly volt. Mintha a legelső pillanatban tudta volna, hogy mit fogok kérdezni - bár ez magától értetődő volt. A gondolatra, hogy akár Louisval kell osztozkodnom egy szobán a szívem jégben kapálózott. Rémület tolult a torkomba, és úgy éreztem, hogy nem fogok tudni megszólalni, ezért egy pillanatra néma csöndben meredtünk egymásra. Soha életemben nem találkoztam ilyen emberrel, aki ennyire visszataszító lett volna akár megszólalás nélkül is.
- Elnézést. Idén sajnálatos módon új szobát kaptam. Érdeklődnék, hogy a csere még lehetséges-e  - szólaltam meg, amint a hangomat magabiztosnak éreztem.
- Miért, mi baj van a mostanival?
- Csak egyszerűen nem szeretnék egy ismeretlennel egy szobán osztozkodni.
- Sajnálom, minden hely foglalt - a hangja hamis volt, ahogy az arcán tükröződő érzelmek is.
- És azt megmondaná, hogy hogy hívják a lakótársam? A 402-es szoba - tekintetét a gépre futtatta, majd a szemei a sorok közt cikáztak, végül rám sem nézve válaszolt.
- Zayn Malik.
Egy leheletnyi nyugodt sóhaj szökött ki ajkaimból, míg az ügyintéző finoman megingatta a fejét egy apró, lágy mosollyal. Most először láttam őt mosolyogni.

Az undok és meglehetősen kiábrándító nő halovány mosolya eszembe juttatta Louis lehetetlenül lehengerlő, magabiztos mosolyát. Meg is torpantam, és a fejem rázásával próbáltam elérni, hogy megállítsam az egyre csak feltörekvő emlékképek sorozatát. Louis óceánkék szemei, ahogy nevetőráncok keletkeznek körülötte. Louis bozontos haja, amibe élvezettel túrtam. Louis tökéletes ajkai, ahogy a farkam köré zárultak… Egyszerűen újraéltem az akkor és ott történteket, és egyenesen ledöbbentem a saját reakcióimon. Rendben, elfogadom, bevallom, még soha senki nem részesített ilyen jó orális élményben, tiszteletem, csókoltatom, de legyen elég ennyi. Miért nem elég ennyi? Egyáltalán: miért is gondolok én rá? Meg arra a másik srácra, mit mondott mi a neve… Zayn! Miért foglalkozom én velük? Vajon szexelni akartak? Ah, hát ez egyértelmű, buta kérdés.
Azért voltam fennakadva, mert nem hittem, hogy ha újra látom ennyire fel fog kavarni. Hiszen úgy gondoltam soha nem fogom őt újra látni. Azt az éjszakát csak egy hibának könyveltem el, ezért is hagytam ott a porban térdelve. És ez a magyarázat - miszerint egy elcseszett hiba volt - elegendőnek bizonyult, hogy túltegyem magam rajta, ne gondoljak rá, szinte elfelejtsem őt és az élményt.

Erre tessék. Egyetlen velőtrázó pillantásával újraélesztett bennem mindent.
Hangosan és dühösen morrantam fel, és újra elindultam a szobám felé.
Megtorpantam, amikor megláttam őt az ajtó küszöbénél, majd vészesen felém közeledni.
- Te mit keresel itt? - gyorsan körülnéztem, és habár láthatólag senki nem volt a közelünkben, akkor is lehalkítottam a hangom.
- Nem gondoltam volna, hogy most fogsz visszajönni.
- Akkor mit hittél? Hogy majd megfutamodok, csak mert undorom tőled?
- Ugyan, kérlek - egyre közelebb jött, az ujjai súrolták az ajkamat, végül az arcomra helyezte őket, én pedig nem tudtam lélegezni.
Falak omlottak le bennem, valamiféle megmagyarázhatatlan láthatatlan bélykó kötött hozzá, ami semmihez sem volt fogható. Hiába próbáltam elrejteni az érzelmeimet, ennél átlátszóbb már nem is lehettem volna. 

- A gyönyörtől csillogó szemeid, az elfojtott nyögéseid, a remegő tested mind-mind arról árulkodott, hogy minden percét élvezted. Ahogy most is nehezen veszed a levegőt. Miért nem vettem ezt akkor észre… Mi a baj, Harry? - még közelebb hajolt, az ajka súrolta a fülemet, nekem pedig a szótlanság finom ujjai fonódtak a nyakamra. Bele szerettem volna birtoklóan túrni a hajába, vagy élvhajhász módjára az orgazmusig repíteni, akár itt, a folyosón, de helyette csak bámultuk egymást. És a nézés intimebb volt bárminél. 
Egy határozott, éles mozdulattal kiszakadtam simogató ujjai közül, az érintése égetett, mint boszorkányt a máglya lángjai. Megfordultam, idegesen túrtam a hajamba, az ajtó küszöbénél még hallottam Louis kuncogását és vehemens lépteit, de próbáltam rá ügyet sem vetni. Az ajtón belépve egy sötétbarna felhevült szempár fogadott.
- Szóval, te vagy Harry - szemébe lassan fény, a mindentudás ragyogása költözött, ahogyan nyugodt, halk, kellemes bariton hangján megszólalt. És még mindig az ágyon heverészett, félmeztelenül.
- Szóval, te vagy Zayn. Nem éppen így képzeltem az első találkozást… - véginéztem rajta, mert még mindig a fedetlen felsőtestével találtam magam szembe.
Bele se akartam gondolni, hogy mi a szart csinálhattak ezek ketten... És mit csinálhattak volna, ha nem nyitok rájuk. 
- Szerettél volna a helyemben lenni? - kérdezte nevetve, majd elővett egy cigarettát. - Kérsz egy slukkot?
- Itt megengedett a dohányzás?
- Itt semmi sem megengedett - mondta, majd kifújta a füstfodrot, amik mélyen kavarogtak. - Sajnálom az előbbit. Nem hittem volna, hogy lesz egy szobatársam. De mit szólnál ahhoz, ha barátok lennénk?
- Azok után mondod ezt, hogy majdnem láttalak dugni? Ami önmagában még elfogadható lenne, csak hogy te egy fiúval dugtál volna - zavarodottan és felháborodottan kérdeztem, az arcomra kivetődött a színtiszta düh és meglepettség egyvelege.
- De csak majdnem dugtunk. Egyébként meg ne próbáld azt a mesét beadni, hogy hetero vagy. Ahhoz túl jó emberismerő vagyok, te meg nem palástolod jól az érzelmeidet.
- Ó, valóban? - szarkasztikusan kérdeztem, enyhe éllel a hangomban.
- Le sem tudod tagadni, hogy bejön neked Louis, viszont azt is látom, hogy jó gyerek vagy. Ezért ajánlottam fel a barátságomat, meg ha már egyszer egy rezidencián kell osztozkodnunk... - halványan elmosolyodott, majd letüdőzte a nikotinmérget, amelyek kifújva szédítően keringtek a levegőbe.
- És nekem mi hasznom lenne a barátságodból?
- Mindenki a haverom akar lenni - egyszerűen vállat vont, majd folytatta. - Sokan szeretnének most a helyedben lenni.
Egyáltalán nem volt bántó, vagy énközpontú a kijelentése, inkább csengett igaznak, mint egocentrikusnak.
- Akkor most érezzem magam megtisztelve? -  kíváncsian kérdeztem, mire ő elmosolyodott.
- Teljes mértékben.
Amikor a kettőnk nevetése együttesen betöltötte a zajmentes szobát, már akkor tudtam, hogy ez egy barátság kezdete lesz.